2009. szeptember 17., csütörtök


A nyáron történt vezetőségi változásoknak immáron a világhálón is nyoma van, hiszen mától beindult a PLSE új honlapja a WWW.PLSE.HU.
Természtesen az alapítvány honlapja továbbra is megmarad.

2009. szeptember 11., péntek

Új mezek

Örömmel jelentjük, hogy idén ősszel az U13-as és az U11 is új mezt kapott az alapítványtól.

2009. április 18., szombat

Alapítványunk kuratóriuma közhasznú szervezetként minden év május 31-ig köteles elfogadni egy az előző évről szóló közhasznúsági jelentést. Mi ezt szövegesen a Vörösvár újság április számában és a honlapunkon is megtesszük.

Pilisvörösvár Labdarúgó Utánpótlásáért Alapítvány 2008. évi közhasznúsági jelentése:

Alapítványunk 2007. június 6-án a Pest Megyei Bíróság 13. Pk. 60. 175/2007/5 végzése alapján jogerőre emelkedett. 2008-ban a Waldi Kft., a Vörösvár Kft. és a Liegl- Dachser Kft támogatta szervezetünket, valamint a NUPI programban való részvételünk is az alapítványunkat segítette. Támogatásukat ezúttal is köszönjük.
A befolyt pénzt elsősorban az utazási költségek fedezésére és három mezgarnitúra vásárlására, valamint sporteszközökre, labdákra, az alapítvány által szervezett tornák finanszírozására és nem utosósorban a téli teremtornák nevezési díjaira fordítottuk.

2009. március 5., csütörtök


A Pilisvörösvár Labdarúgó Utánpótlásáért Alapítvány szívügyének érzi, hogy a Pilisvörösváron focizó gyerekek kellő számú jó minőségű labdával gyakorolhassanak. Éppen ezért még januárban az alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy 15 db 3-as és 15 db 4-es méretű ERREA labdát vesz a kis focistáknak. A játékszereket már meg is vásároltuk, a a kinti edzéseken már ezzel edzhetnek a gyerekeink.

2009. január 18., vasárnap

Arany és bronzérem az MTK kupáján

Január 18-án teremtornán voltunk Pestszentlőrincen partnercsapatunk, az MTK Hungária FC szervezésében az 1998-as és 1997-es gyerekekkel gyerekekkel. Az igen színvonalas tornán az 1997-esek első, az 1998-asok harmadikok lettek. A gyerekek utazását az alapítvány állta.

2009. január 5., hétfő

Alapítványunk kuratóriuma és koordinátora mindenkinek nagyon békés új esztendőt kíván!